Skip to main content

Szakértői tippek

A gél lakk és műköröm, ha nem szakszerűen van eltávolítva, lerövidítve, bosszúságot okozhat. Sőt, nem várt balesetet is eredményezhet. Gondolunk itt egy átbillent C-ívre, vagy a géllakk felválásra.

Ezek időben kezelve megelőzhetőek. Ebben szeretnék most szakszerű tanácsot adni, hogy hogyan lehet a lehető legkíméletesebb módon elvégezni a műköröm eltávolítást otthon. Hogyan lehet lerövidíteni, esetleg lereszelni a felesleges anyagot a körömlemezről.

 

Bemutatjuk Európa- és olimpiai bajnok, valamint Magyar Bajnok szakértőnket

Szakértőnk Assenbrenner Nikolett, az Assenbrenner NailSaloon tulajdonosa és szakmai vezetője, aki 2000 óta foglalkozik kéz- és lábápolással, műkörömépítéssel. Versenyezni 2009-ben kezdett, hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt részt vett. Európa- és olimpiai Bajnok, hétszeres Magyar Bajnoki címet szerezett.

A versenyzés életem fontos része volt, mérföldkő, mely olyan kapukat nyitott meg számomra, amiről egész életemben álmodtam.  Ma már hazai versenyeken zsűrizek, és versenyzőket segítek felkészülni technikai versenyszámokra, hazai és nemzetközi megmérettetésekre. Versenysikereik engem is boldoggá, és büszkévé tesznek. Közel 10 éve oktatok, alap- és továbbképző tanárként.

 

Nevemet viselő szalonomat 2015-ben nyitottam, ahol 4 csodás kollégát segítek folyamatosan a szakmai fejlődésükben, vendègkör építésben. Mai napig szalonban is dolgozom. Vendégeim szerint minden kézben meglátom a lehetőséget, a szépséget és az egyediséget.

 

Assenbrenner NailSaloon
1097 Budapest, IX. kerület
Vaskapu utca 10-14 C

Online időpontfoglalás a BWNET-en

Vannak olyan élethelyzetek, nem várt események, amikor a körmös nem tudja fogadni vendégét, vagy épp a vendég nem tud elmenni a soron következő időpontra és a jól megszokott szolgáltatás elmarad. Ilyen helyzetekben nyújt segítséget ez az anyag, mely során lépésről lépésre bemutatjuk a műköröm eltávolítás otthoni lehetőségeit!

 

Már az elején is szükséges kiemelni Assenbrenner Nikolett szakértőnk legfontosabb iránymutatását:

A tanácsom, hogy NE ess neki egy erős reszelővel, ne csiszold le teljesen az anyagot, mert akár polimerizációs égési sérülést is szerezhet a körmöd, ami még maradandó is lehet! NE feszegesd, mert a körmöd sérül, elvékonyodik!

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre 

A gél lakk tartóssága 14-20 nap, az erősített géllakk 3-4 hét, a műköröm szintén.

Még egy igazán profi módon elkészített műkörömnél is, ha a C-ív, a köröm növekedése következtében elhagyja a biztonságos sávot, bizony lepattanhat, megfeszülhet. Persze egyéb tényezők is befolyásolhatják az anyagok tartósságát.

A cél az, hogy elkerüljük a sérüléseket, amíg újra el tudunk menni szépülni.

 

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre – első lépés: keress fel egy szakboltot

Vásárolj 1 darab 180-as erősségű reszelőt, és egy buffert (finomítót).

Egy régebbi reszelővel vedd el a reszelők élét, mert megvághatja a bőrödet!

 

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre – második lépés: gél lakk, műköröm rövidítése

A reszelőt, egyik oldalán a 4 ujjaddal, másik oldalán a hüvelykujjaddal tartsd, szorosan fogd!

Fogd be az ujjadat a mellette lévő ujjakkal, hogy ne mozogjon.

Tedd a köröm elé a reszelőt.

Picit dönts a reszelő szögén, magad felé (lefelé).

Érintsd hozzá a köröm éléhez, és miközben a hüvelyk ujjaddal tolod neki a körömnek a reszelőt, kezd el mozgatni jobbra-balra, oda-vissza, még mindig billentve.

A lényeg, hogy a saját körmöd az alapanyag alatt maradjon, ne lógjon ki alóla.

Reszeld a kívánt formára, vagy ahogy sikerül

Ha nemrég lett cserélve a szetted, ezzel nyersz egy pár hetet, sérülés nélkül! Ahogy nő, minden héten lehet belőle reszelni

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre – harmadik lépés: gél lakk, műköröm vékonyítása

A tanácsom, hogy NE ess neki egy erős reszelővel, ne csiszold le teljesen az anyagot, mert akár polimerizációs égési sérülést is szerezhet a körmöd, ami még maradandó is lehet! NE feszegesd, mert a körmöd sérül, elvékonyodik!

 

Mindössze annyit kell tenned, hogy rövidítés után levékonyítod az anyagot, lefinomítod, és hagyod szépen nőni, amíg újra ellátogatsz a választott szalonba!

 

TIPP: mielőtt elkezded reszelni, ragaszd körbe az ujjad sebtapasszal, nehogy megvágd vagy túlcsiszold a reszelővel!

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre- negyedik lépés: jöhet az eltávolítás

A reszelőt fogd a markodba úgy, hogy mutató ujjad a tetejére kerüljön (mint egy pisztolyt).

Az anyag tetejére tedd a reszelő hasát, a mutató ujjaddal nyomd lefelé a reszelőt és mozgasd előre-hátra, egyik, majd másik oldalra fokozatosan haladva, végig az egész köröm ívén. Ez egy erőkifejtést igénylő mozdulatsor, ne csak simogasd, úgy sokáig tart.

Figyelj rá, hogy ne billentsd a  reszelőt csak az anyag felületet reszeld!

Mindenhol ugyanannyit! Készülj fel, hogy a művelet porral jár!

Ha égő érzést észlelsz, azonnal hagyd abba, lehet, hogy már a saját körmöd reszeled!

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre- ötödik lépés: finomítsd a felületet

A reszelés után sokat segít egy erős finomítás a bufferrel, ennek az élét is vedd el a reszelővel.

Az egész köröm felületet alaposan csiszold át erősen a  bufferrel ugyanígy, mint a reszelővel, amíg reszelőnyom mentes felületet nem kapsz.

Hidd el, ez a legjobb megoldás mindenkinek

Műköröm eltávolítás otthon lépésről lépésre- hatodik lépés: lakkozz!

Ha jobban érzed tőle magad, fesd át egytetszőlegesen választott körömlakkal!  

TIPP: körömlakk használat előtt is érdemes körömlakklemosót használni (zsírtalanít), és finomítani (mattít), így tartósabb lesz a lakkozás

 

Szakértői tanács

Ne vásárolj  be otthoni szettet, ha eddig nem tetted! Megfelelő szaktudás nélkül úgysem az lesz az eredmény, mint amit egyébként várnál. Nemcsak drága mulatság, de bizony sérülést is tudsz okozni magadnak! Ez egy szakma és hidd el, a körmösöd már alig várja, hogy szépíthessen!

 

Abban az esetben, ha megtetszett a körmös szakma és szeretnél tanulni, fejlődni a Sirokai Academy oldalon sok-sok hasznos információt találtok.

Keresed a tökéletes műkörmöst Budapesten?

Várunk szeretettel! Online tudsz bejelentkezni a BWNET oldalán! Tekintsd meg az árakat, munkáinkat és találkozzunk személyesen is!

Assenbrenner NailSaloon
1097 Budapest, IX. kerület
Vaskapu utca 10-14 C

Online időpontfoglalás a BWNET-en

Leave a Reply